Augusztus 20. - Külhoni magyar fiatalok gálaműsora is szerepel a programsorozatban

Külhoni magyar fiatalok gálaműsora is szerepel a nemzeti ünnephez kapcsolódó programsorozatban; a rendezvény főpróbáján, amelyet vasárnap tartották Zánkán, a kormányszóvivő is részt vett.

máKurucz Éva elmondta: a tavalyihoz hasonlóan idén is már augusztus 19-én megkezdődnek a nemzeti ünnephez kapcsolódó programok, amelyek mottója: "A mi ünnepünk, augusztus 20. - Együtt az ország!".

Hozzátette: amellett, hogy az ország megemlékezik az államalapításról, Szent István királyról, a cél az, hogy a magyar közösségeket összekovácsolva határokon innen és túl az egész nemzet ünnepe legyen augusztus 20-a. A kormányszóvivő véleménye szerint ennek szép példája a külhoni magyar fiatalok augusztus 19-i gálaműsora a Clark Ádám téren, amelyre a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban készülnek fel a résztvevők.

A gálaműsor összművészeti előadás, amelyet a külhoni magyar fiatalok találkozójának részeként rendeznek meg. A találkozóra idén csaknem 300-an érkeztek 12 országból, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki fiatalok mellett Görögországból, Kanadából és Franciaországból is jöttek fiatal magyar résztvevők.

A fiatalok többnapos programon ismerkedhetnek az anyaország kultúrájával, művészetével, történelmével.
Kurucz Éva felidézte: a külhoni magyar fiatalok találkozóját a tizenkilencedik alkalommal szervezik meg az idén, az viszont újdonság, hogy a résztvevők szekciókban készülnek a gálaműsorra, például népzenei és népitáncpróbákat tartanak.

MTI

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com