Augusztus 20. - Navracsics: a magyar nemzetnek ismét hinnie kell magában

Navracsics Tibor szerint a magyar nemzetnek ismét hinnie kell saját magában, hiszen a több mint ezer év sikere, a fennmaradás, az erő kötelezi arra, hogy a jövőben is sikeres legyen Európában.

navra


A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Ópusztaszeren mondott augusztus 20-ai ünnepi beszédében hangsúlyozta: Magyarország csak akkor tud sikeres lenni, ha bízik magában, és akkor boldoggá is válik.

A fideszes politikus felidézte: Ópusztaszer volt az a hely, ahol egy Ázsiából a Kárpát-medencébe érkezett nép nemzetté vált, törvényeket hozott. Saját közösségi létét szabályokkal intézményes keretek közé terelte, ezáltal egy törzsszövetség nemzetté, politikai közösséggé vált.

"Létrejött a magyar állam, mely ezer éve fennáll és hagyományaira támaszkodva, ma is bizakodva tekinthetünk a jövőbe"- mondta Navracsics Tibor.

Szólt arról, hogy a magyarok sokszor panaszkodnak sorsukra, hányatott történelmükre.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: egy hagyomány van, amely jogfolytonos, ez pedig a magyar államiság.

Legyen szó a történelem bármely nehézségéről, legyen szó politikai, állami, nemzeti válságról, egy valamit mindig meg tudtak tartani az elődök, a magyar államot és államiságot - hívta fel a figyelmet.

Beszélt arról is, hogy a magyarok a történelem egy-egy ritka és rövid időszakát leszámítva soha nem a katonai erőnek köszönhették az államiság fennmaradását, a közép-európai, a regionális vezető szerepet. A magyar államiság bázisát a kultúra, a tudomány, a műveltség jelentette: a magyar egyetemek, a magyar értelmiség, azok a királyok, akik tudták, csak akkor lesz erő és megfelelő kapacitás az integrációra, ha olyan értelmiséget nevelnek ki, amely európai szinten is megállja a helyét.

Tudták ezt az Árpádok, a Hunyadiak és a későbbi arisztokrácia is, sőt még a legújabb kori legnagyobb tragédiánál, Trianon után sem volt kétség, hogy a 20. századi újrakezdésnél az iskolának, a műveltségnek és a hitnek van döntő szerepe - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

"Később olyan tudósokat, művészeket adtunk a világnak,(...), akik meghatározták a korszellem áramlatát; (...) a szelíd erőben találtuk meg az érvényesülést" - sorolta az érdemeket.

A másik a saját magunkba vetett hit volt, mely több mint ezer éven keresztül tette lehetővé, hogy a magyar állam fennmaradjon, erős legyen, integráló erőként, szellemi nagyhatalomként létezzen Európában - fogalmazott.

"Ma, amikor különböző statisztikai adatokkal próbálják akár sugallni is, hogy boldogtalan nemzet vagyunk, akkor érdemes ezeken a tanulságokon elgondolkodni" - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Nem lebecsülve a pénzügyi jólét fontosságát a nemzet boldogsága szempontjából, van egy ennél is fontosabb tényező, "a hit saját magunkban", amely a több mint ezer éves államiság kötelezettsége - tette hozzá.

Navracsics Tibor Magyarország kormánya nevében az ünnepségen gratulált annak a százharminc külhoni magyarnak, akik a nemzeti ünnep alkalmával tette le az állampolgársági esküt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com