Augusztusig meghosszabbították a nyomozást

Augusztus 3-ig meghosszabbította a nyomozást az Alstom-ügyben a Legfőbb Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI érdeklődésére hétfőn. A főügyészség tájékoztatása szerint az ügyben nem változott a gyanúsítottak száma: továbbra is két embert gyanúsítanak, illetve egy harmadikkal szemben nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátottak ki. A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében. Ez a nyomozás vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyik.


Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője még februárban úgy nyilatkozott, hogy az eddig kihallgatott gyanúsítottak egyike sem közszereplő. A metróberuházásokkal összefüggésben egy másik nyomozás is tart, ezt fokozott ügyészi felügyelettel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.


Az ügy előzménye, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Előzőleg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapította, hogy a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. A vizsgálat szerint a projekt során megvalósított szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása mintegy 167 milliárd forint.


Ennek a nyomozásnak a tárgyát a 4-es metró beruházásához kapcsolódó különböző - ezen belül elsősorban építési és tanácsadói - szerződések, valamint a projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések, döntések képezik. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: ebben az ügyben június 23-áig hosszabbították meg a nyomozást, egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com