Autóbusz-állomás épül, fejlesztik a közkonyhát és bérlakásokat újítanak fel Szabadszálláson

Csaknem 800 millió forintból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében új autóbusz-állomást és családsegítőt építenek, közkonyhát, bérlakásokat újítanak fel és bővítik a polgárőrségnek helyet adó épületet Szabadszálláson - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.Báldy Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta: idén több száz millió forintot fordíthat fejlesztésekre a település. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat koordinálásával elnyert, európai uniós forrásból megvalósuló projekteknek köszönhetően fejlesztik a szegregációval veszélyeztetett területeket Szabadszálláson és növelik a közbiztonságot. A 385 millió forintos támogatásnak köszönhetően 14 bérlakást újítanak fel, bővítik a polgárőrségnek helyet adó épületet, játszóteret és szabadidőparkot építenek és fejlesztik a zöldterületeket.

    
A polgármester emlékeztetett: Szabadszállás önkormányzata korábban 116 millió forint támogatást nyert egy, a szegregátumban élők társadalmi felzárkózását célzó projektre, így az infrastrukturális fejlesztéseket a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, foglalkoztatási, közösségfejlesztési, antidiszkriminációs és közbiztonsági programok egészítik ki.
    

A város tömegközlekedésének fejlesztésére 130 millió forintot fordíthatnak; információs ponttal és sofőrpihenővel ellátott négyöblös buszpályaudvar épül a városközpontban. A korszerű buszállomás külső és belső várótereit legalább 20-30 utas tudja majd használni, a peronok pedig akadálymentesen megközelíthetőek lesznek. A támogatásból a szomszédos ingatlanon működő szakorvosi rendelő előtt jól megvilágított gyalogátkelőt is kialakítanak.
    

A közkonyha homlokzati hőszigetelésére, vakolására és festésére, parkolókra és konyhai berendezésekre 100 millió forintot, a családsegítő központnak és a gyermekjóléti szolgálatnak helyet adó új épületre pedig 50 millió forintot költenek. Az uniós támogatásból a régi helyére egy új, nagyobb alapterületű intézmény épül, amelyben az irodák mellett várószoba és szociális helyiségek is helyet kapnak - sorolta a fejlesztéseket Báldy Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com