Autóklub: szakmailag megalapozatlanok a fővárosi lezárások

Környezet- és balesetvédelmi szempontból rossz döntés a rakpart lezárása az autós forgalom előtt - nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Gyulainé Tóth Zsuzsa, a Magyar Autóklub jogi képviselője.A napilap keddi számában megjelent cikk felidézi, hogy múlt héten Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt: nem kell félni a rakpart lezárásáról. Mint mondta, jelenleg a tervezési folyamatban vannak, és várhatóan 2023 második felében indulnak el a munkálatok.

A főpolgármester annak ellenére ragaszkodik a tervéhez, hogy az intézkedés ellen már több szervezet is, köztük a Magyar Autóklub is szót emelt.
    

A Magyar Autóklub jogi képviselője a Magyar Nemzetnek elmondta, nem tudtak a tervekről. "Szakmai előkészítésről sincs információnk, többek között forgalomszámlálási adatokról sem tudunk" - hangsúlyozta. Gyulainé Tóth Zsuzsa is furcsállja, vajon Karácsony Gergely mire alapozza azt, hogy a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését.
    

A Magyar Nemzet szerint a főpolgármester sajátosan értelmezte az általa megrendelt kutatás eredményét, amire a Fidesz budapesti frakciója a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, ugyanis a Karácsony Gergely által megrendelt felmérés alapján a válaszadók többsége az autóforgalom megtartására szavazott: a Medián ezerfős reprezentatív mintán végzett kutatása alapján a megkérdezettek 43 százaléka az autóforgalom megtartására tette le a voksát, 32 százalékuk egy szakaszt átadna a gyalogosoknak, míg csupán 17 százalékuk adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot.
    

A Magyar Autóklub jogi képviselője erre reagálva emlékeztetett: egy évvel ezelőtt ők is készítettek egy felmérést, ahol a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka utasította el a rakpart lezárását, és a napokban több médium közvélemény-kutatása is ezt támasztotta alá. Gyulainé Tóth Zsuzsa kifejtette: fellépésüknek a hatása vitathatatlan, ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és az Országos Taxis Szövetség is a tervezet ellen szólalt fel.
   

Gyulainé Tóth Zsuzsa szerint arra lenne szükség, hogy megvizsgálják azokat a terveket, amelyek értelmében a rakpart lefedésével oldanák meg a lezárást, hogy a zöldfelület és az autóforgalom is megmaradjon. Hozzátette: erre van több példa külföldön.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com