Autós csalók ellen emelt vádat az ügyészség

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt nyolc férfi ellen, akik autókat vásároltak, majd általuk előidézett hibákra hivatkozva nagy összegű visszatérítéseket kértek a vételárból - közölte a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A banda módszere az volt, hogy az országban több helyen is vevőként jelentkeztek eladó gépkocsikra, majd a jármű próbája során, amíg a többiek elterelték az eladó figyelmét, az egyikük fáradt olajat juttatott az autó hűtővízkiegyenlítő-tartályába. Az olaj miatt a motor hibajelenséget produkált és így jócskán alkudtak a vételárából.
     

Arra is volt példa - tette hozzá az ügyészség -, hogy miután a fentiek alapján lealkudott árú autót megvették, pár órán belül felhívták ismét az eladót, és közölték vele, hogy az autó útközben megállt, ahhoz járműszállítót kellett hívni, aminek költségei vannak. Így többször is sikerült további pénzösszegeket kicsalniuk az eladóktól.
    

Az ügyészség szerint 2018 júniusa és 2019 februárja között tizenhét sértettnek mintegy hétmillió forint kárt okoztak. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az ügyben többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com