Az Ab megsemmisítette a hatályos jog mellőzésével született ítéletet

Kimondta: a jogszabályokat mellőző bíróság visszaél függetlenségével, döntése önkényes, sértheti a jogállamiságot, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot.

Az Ab a határozatot csütörtökön a honlapján hozta nyilvánosságra. A határozat alapjául szolgáló ügyben egy szarvas nekirohant egy járműnek és emiatt a sofőr kártérítési pert indított a vadásztársaság ellen.

A bíróság jogerősen elutasította a keresetét, arra hivatkozva, hogy az eset elbírálásakor irányadó bírósági gyakorlat szerint felróhatóság hiányában az érintettek maguk viselik kárukat. A baleset idején hatályos szabályozás ugyanakkor - a jogerős ítélettől eltérően - a vadásztársaság felelősségét alapozta meg.



A kár bekövetkeztekor hatályos szabályozás és a bírói gyakorlat tehát ellentétes volt. Az Ab emiatt megállapította az ítélet alaptörvény-ellenességét, és megsemmisítette azt. Az alkotmánybíróság határozatában leszögezte: a hatályos törvényi szabályozást figyelmen kívül hagyó bírósági eljárás sértette a tisztességes eljáráshoz való alapjogot. A bíróság önkényesen járt el, amikor a hatályos jogi normák helyett olyan bírósági gyakorlatot vett figyelembe, amelynek az alapjául szolgáló jogi normákat a jogalkotó már korábban hatályon kívül helyezte.

Az olyan ítélet, amely indokolás nélkül figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével. Az Ab kimondta: a bírói függetlenségnek nem korlátja, hanem biztosítéka a törvényeknek való alávetettség. A bírónak a határozatait a jogszabályok alapján kell meghoznia. A határozathoz a 15 tagú testületből 3 alkotmánybíró - Dienes-Oehm Egon, Marosi Ildikó és Salamon László - különvéleményt csatolt.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com