Az állam rettenti el az evásokat

Eva: mikor éri meg váltani?

Pár nap van már csak hátra az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) hatálya alá bejelentkezés határidejéig. Mivel az eva kulcsa 30-ról 37 százalékra nőtt, nagy kérdés, hogy hányan térnek vissza a társasági adó hatálya alá. 

Az eva 2003-ban került bevezetésre és a szabályok folyamatosan szigorodása ellenére is egyre többen választották. Az eva kulcsának emelése 56283 céget érint az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adatai szerint. Az eva adókulcsának nagy mértékű emelése miatt azonban ez az adózási forma érdektelenné válhat - véli a gazdasag.hu.

Az Opten adatbázisában jelenleg 630 ezer cég szerepel, ezek közül sok-sok ezer cég áll csőd, végelszámolás, felszámolás alatt, így a valóban működő cégek száma 550 ezer körül lehet. Ez alapján elmondható, hogy az evás cégek száma mintegy 10 %-ot tesz ki.

A társas vállalkozásokon kívül 390 ezer egyéni vállalkozó adatait is tartalmazza az Opten, akik közül 33 ezren adóznak az eva szerint, itt 8,5 százalék az arány. Az egyszerűsített vállalkozói adóból származó bevétel évről-évre magasabb lett, azonban az első két év kivételével mindig elmaradt a költségvetés által elvártattól.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2011-es évre 180,1 milliárd forintos bevételt irányzott elő, ám az előzetes adatok alapján ebből csak 170 milliárd forint teljesült. A nagymértékű adókulcs emelés ellenére a 2012-es évre 203,5 milliárd forintos adóbevételt remél az állam az evától. Hir.ma (a gazdasag.hu nyomán)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com