Az Együtt 200 napos programot ígér és koalíciós kormányzásra készül

Az Együtt egy szimbolikus oktatási és egészségügyi lépéseket tartalmazó 200 napos programra tett ígéretet és koalíciós kormányzásra készül a tavaszi választások után.Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje szombaton, az Együtt Csepelen tartott országos kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott, az "Orbán-rezsimet" a '89-'90-esnél sokkal keményebb rendszerváltással kell leváltani.

   
Kiemelte, az Együtt az egyetlen párt, amely demokrataként bátran megszakítaná a jogfolytonosságot és feles többséggel "elhajtaná" Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy Györgyöt, a jegybank elnökét. Az Együtt kormányfőjelöltje hangsúlyozta, a "szélsőjobboldali demagógia és a baloldali pártok hazug ígéretei között" ők az egyetlenek, akik tisztességes liberális demokrataként azt mondják, amit meg lehet csinálni a piacgazdaság szétverése nélkül. Az Együtt lesz az egyetlen olyan párt a szavazólapon, amelyik nem néphülyítéssel akar szavazatot szerezni - mondta.
   

Szigetvári Viktor kifejtette, az Együtt kormányra kerülése első napján eltörölné a felsőoktatási tandíjat, elengedné a Diákhitel2 tartozásait és 18 évre emelné az iskolakötelezettséget, továbbá lerövidítené a kórházi várólistákat, az orvosi rendelőkben legfeljebb egyhetes előjegyzést tenne lehetővé, valamint 25 százalékkal megemelné a háziorvosi praxist.
    

Koalíciós kormánnyal kell rendszert váltani - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki lehetséges koalíciós partnereket nem említett, de közölte, az együttműködésbe elsősorban a tapasztalatát vinné, mivel az ellenzéki kormányfőjelöltek közül ő az egyetlen, aki részt vett már kormányülésen és közigazgatási államtitkári értekezleten.
    

Juhász Péter, az Együtt elnöke beszédében a soha meg nem alkudók pártjának nevezte az Együttet, amely szerinte az egész életüket végig dolgozókért, a jövőjükért aggódó pályakezdőkért és a megtakarításaikat a hatalomtól féltőkért is küzd. Szabó Szabolcs, az Együtt Csepel-Soroksár országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, 2014-ben be tudta bizonyítani, hogy a Fidesz vezető arcait is le lehet győzni és szerinte ez most is lehetséges.
    

Kiemelte, más pártokkal ellentétben nem ígérnek 13. és 14. havi nyugdíjat, mert azt úgysem tudnák megadni, helyette reális válaszokat kínálnak a valódi problémákra. Ehhez legfontosabb fegyverüknek pedig azt nevezte, hogy nekik van igazuk és van bátorságuk ezt be is bizonyítani. Az Együtt helyi jelöltje azt üzente az ellenzéknek, ha változást akarnak, akkor álljanak mellé és "ne hátrafele húzzák a szekeret".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com