Az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány 11 lakóotthon téli működését segíti

Közös gyűjtésbe kezd az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány, hogy az autisták számára megfelelő környezetet biztosító, civil fenntartású lakóotthonok rezsiszámláinak kifizetését támogassa.Az Együtt az Autistákért Alapítvány azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy az autizmussal élők számára biztosított otthonok fenntartása minden hónapban kihívást jelent, az emelkedő energiaköltségek miatt pedig most még nehezebb helyzetbe kerülhetnek ezek az intézmények.
    

Az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány célja, hogy a Magyarországon található 11 civil fenntartású lakóotthon mindegyikét támogassa a számlák kifizetésében. Ennek érdekében mindkét szervezet teljes decemberi bevételét erre a célra fordítja - jelezték. A gyűjtés az Együtt az Autistákért Alapítvány minden évben megrendezett Adventi Sütishopján kezdődik. A süteményvásár mellett az Együtt az Autistákért Alapítvány webshopjában, valamint Autistic Art webshopján forgalmazott termékekből, és a 13616-os adományvonalra érkező hívásokból származó bevételeket egész decemberben a közös cél elérése gyűjtik - hívták fel a figyelmet.
    

A támogatott intézményekben a bentlakók nemcsak folyamatos segítséget és támogatást kapnak, de a lehetőséget is arra, hogy a képességeiknek megfelelő mértékben önálló életet éljenek, sőt akár munkát is vállaljanak. "Ezek az otthonok hiánypótlók, hiszen egyrészt a legszeretőbb, leggondoskodóbb család sem képes helyettesíteni azt a professzionális fejlesztést és segítséget, amire az autizmussal élőknek szükségük van a bennük rejlő potenciál megéléséhez.


Másrészt, mint minden szülő, az autizmussal élő fiatalok szülei is azt szeretnék, ha a gyermekeik felnőttként - akár segítséggel, de - önálló, méltó, saját életet élhetnének. Az Autistic Art számára mindig is fontos volt a lakóotthonok támogatása, de reméljük, hogy ezzel az összefogással még több emberhez juthatunk el" - idézték a közleményben Kovács Henriettát, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetőjét.
    

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke a közlemény szerint úgy fogalmazott: "az Együtt az Autistákért Alapítvány feladata, hogy ott segítsen az autizmussal élőknek, ahol arra éppen a legnagyobb szükség van. Azért dolgozunk, hogy egy élhetőbb világot teremtsünk a spektrumon lévőknek, hogy minden segítséget és elfogadást megkapjanak, amire a mindennapi életben szükségük van.


Az önálló életet támogató lakóotthonok is ezt a célt szolgálják, az emelkedő energiaárak miatt azonban ezek az intézmények most különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára nehézségeket okoz, de reméljük, hogy az emberek segítenek és ezen egyedülálló összefogásnak köszönhetően az ünnepi időszak adományaiból gyors segítséget nyújthatunk a lakóotthonok számára." Közölték azt is, hogy a Süti Shop jótékonysági süteményvásárt idén is az Adventi Ünnep a Bazilikánál programsorozat keretében tartják december 3-án és 4-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

http://ujhazak.com