Az ekáer hiúsította meg az illegális burgonyabizniszt

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) adatainak ellenőrzése nyomán foglaltak le 80 tonna jelöletlen burgonyát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, egy gazdálkodó telephelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - tájékoztatta a NAV szóvivője szombaton az MTI-t.ekáerAz ellenőrök az ekáer információinak elemzésekor ellentmondásokat fedeztek fel a gazdálkodó adóbevallásában az unióból származó beszerzések, illetve az ekáer bejelentések között, ezért folyamatosan figyelemmel kísérték a szállítmányait - közölte Suller György Attila.

Mint kiderült, a csalók célja az volt, hogy a bizonytalan eredetű burgonyát magyar termékként értékesítsék - tette hozzá. A vizsgálat adatai szerint, a vállalkozás előírásszerűen bejelentette több kamionnyi burgonya érkezését, és rendelkezett a szállítmányokhoz kapcsolódó ekáer számokkal is.

A NAV pénzügyőrei ugyanakkor a HU-GO útdíjrendszer nyomvonaladataiból pontosan tudták, mikor érkeznek a járművek a cég telephelyére, és az aznapi utolsó jármű célba érkezése előtt célirányosan közúti ellenőrzést tartottak. A kontroll során kiderült, hogy 22 tonnányi, bizonytalan eredetű minőségi jelzéssel el nem látott ömlesztett burgonyát tartalmazott a szállítmány.

A pénzügyőrök elkísérték a szállítmányt a vállalkozás telephelyére, a helyszínre érkező élelmiszerbiztonsági ellenőrök azonnal zárolták a rakományt, és elkezdték a vizsgálatot. Ugyanakkor azt a raktárt is zárolták, ahol a már korábban megérkezett árut tárolták.

A magyar termékké történő átcsomagolás egyrészt csorbítja a magyar minőségbe vetett bizalmat, illetve az áru igazolatlan származása miatt a vásárlók egészsége is károsodhatott volna. Ezért a burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették - hangsúlyozta Suller György Attila

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com