Az Emmi tízmillió forintos drogmegelőzési pályázatot hirdetett

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tízmillió forint értékben pályázatot hirdetett egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatására, a gyermekvédelmi szakellátás területén - közölte a tárca Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel. A pályázatokat január 31-ig lehet benyújtani.


A közlemény szerint a kábítószer-fogyasztás megelőzésében az egyik legfontosabb lépés, hogy a gyermekeket megóvják a káros szerektől. Kiemelt védelmet és figyelmet kell fordítani azokra a gyermekekre és a fiatalokra, akik mögött nem áll ott a család, mint természetes védőbástya - hangsúlyozzák.

A pályázat célja a családjából hatósági intézkedéssel kiemelt, nevelőszülőknél, gyermekotthonban elhelyezett gyermekek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek, valamint nevelőszüleik és a nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak számára az egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatása.

A pályázat keretében a gyermekek, fiatal felnőttek szerhasználatának megelőzését, a nevelőszülők szülői készségeinek, a személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak célirányos szakmai kompetencia fejlesztését elősegítő programok támogatására van lehetőség.

A pályázat lebonyolítását a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet biztosítja.


MTI Hír


Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com