Az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények nyomozásáról jelent meg tanulmánykötet

Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságok és bűncselekmények nyomozásának témáit dolgozza fel az az új tanulmánykötet, amelyet hétfőn mutattak be az Országos Bírósági Hivatal és a Miskolci Egyetem Állam - és Jogtudományi Kara közös szervezésében megtartott konferencián, Budapesten.Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a tanácskozás megnyitóján hangsúlyozta: a többéves, kimagasló kutató és előadói munka eredményeként megjelenő kötet tudományos megalapozottsággal járul hozzá ahhoz, hogy az elméleti és gyakorlati büntetőjogászok teljes képet kaphassanak ebben a kiemelkedő jelentőségű témában.
    

Azt mondta: Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények külső, belső és bűnügyi nyomozásának egyes kérdései című tanulmánykötet az Európai Bizottság által támogatott Hercule III programban végzett kutatások eredményeit összegzi, azzal a céllal, hogy bővítse az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmében részt vevő jogi hivatásrendek ismereteit.
    

Senyei György ismertette: a Hercule III programban az elmúlt években egy nemzetközi konferenciát, három nemzetközi workshopot és egy nemzetközi nyári akadémiát rendeztek meg, amelyeken több ország szakértője fejtette ki álláspontját a büntetőjogi kérdésekről. "Külön öröm, hogy a kimagasló előadók között a magyar bírói kar is képviseltette magát" - jelentette ki.
    

Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a megnyitón elmondta: a miskolci jogi kar kiemelt projektje a Hercule, a programban az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével, anyagi, és eljárásjogi kérdések kutatásával, uniós és nemzeti jogrendszerek összehasonlításával foglalkoznak, alapvetően büntetőjogi és eljárásjogi kérdésekre összpontosítva.
    

Kijelenthető, hogy olyan eredmények születtek, amelyek segítik a jogértelmezést és iránymutatóak lehetnek a joggyakorlat számára - közölte a dékán, aki szerint a most bemutatott kötet nemcsak a projekt méltó zárását jelenti, hanem a miskolci jogi kar szerepét és láthatóságát is erősíti a tudományos és szakmai közegben. Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a Hercule III projektben komplex, gyakorlatorientált összehasonlító kutatómunka folyt, amely kiemelten foglalkozott az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Ügyészség (EPPO), az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és az európai közös rendőri szervezet, az Europol szerepének tudományos vizsgálatával is. A munkában nyolc uniós tagországból (Németország, Ausztria, Lengyelország, Görögország, Olaszország, Horváthország, Románia, Magyarország) működtek közre nemzetközi szaktekintélyek.
    

A könyvbemutatóval egybekötött zárókonferencián előadást tartott mások mellett Polt Péter legfőbb ügyész, Farkas Ákos projektmenedzser, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára, Gerhard Dannecker, a Heidelbergi Egyetem egyetemi tanára és Szőnyi Amira, az OLAF egységvezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com