Az FBI segítségével fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét az Egyesült Államokban

A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban - hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.Ismeretlenek tavaly január 23-án este behatoltak egy miskolci ingatlanba, arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy "rendőrség, házkutatás". Amikor bejutottak a házba, az ott lévő embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd a fürdőszobába zárták. Ezután átkutatták az ingatlant és 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.
    

Az egyik feltételezett elkövetőt néhány nappal az eset után elfogták és letartóztatták.

A férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás. A csütörtöki sajtótájékoztatón Bodnár Gábor alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
    

Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője elmondta: az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet, amelynek fő feladata a szervezett bűnözés elleni harc, egyik fontos területe pedig a körözött személyek felkutatása.
    

Miután a miskolci rendőröktől megkapták az arra utaló információkat, hogy a körözött személy feltehetőleg az Egyesült Államokba menekült, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával; a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt. Az elfogás részleteiről és a hazaszállításról Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja beszélt.


Tavaly októberben kaptak információt arról, hogy a miskolci rablás miatt körözött személy Amerikában tartózkodhat. Megállapították, hogy valóban belépett az Egyesült Államok területére tavaly márciusban; októberben kiderült, hogy a férfi átlépte a vízumában meghatározott határidőt. A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot és Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták személyazonosságát, meghatározták a címét is és decemberben elfogták.
    

Lance Rollins közölte, a körözött férfi az elfogása után beleegyezett abba, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Amerikai Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene; február végén került Magyarországra. Bodnár Gábor elmondta, hogy a férfit Miskolcra szállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com