Az igazságügyi bizottság támogatta Juhász Miklós alkotmánybíróvá választását

Támogatta Juhász Miklósnak, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn.Az alkotmánybíró-jelölt a bizottsági ülésen azt mondta: jogi diplomájának megszerzése után az 1980-as évek első felében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt bíró, ahol megtanulta, hogy csak a törvényeknek és a saját lelkiismeretének alárendelve végzi munkáját. A rendszerváltás időszakában képviselt vállalatokat és önkormányzatot is. Megismerte a közigazgatás logikáját, a közpénzekkel gazdálkodást, már tíz éve pedig a GVH elnöke, és ez a munkakör is inspirálta jogi gondolkodását.

    
Képviselői kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja szerint a digitális világ túlzottan felforgatta a magánszférát, amelyet ezért nagyobb védelemben kellene részesíteni, csakúgy mint a közösségeket. A GVH is több döntésében foglalkozott ezzel a problémával, például a személyes adatok olyan jellegű felhasználásával, amelyről a fogyasztókat nem tájékoztatták.
  

A bizottság kormánypárti többsége 8 igen szavazattal támogatta Juhász Miklós alkotmánybíróvá választását, a bizottság 3 ellenzéki tagja nemmel szavazott. Juhász Miklós - a GVH honlapján olvasható életrajza szerint - 1976-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1976-1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd bíróként. 1983-tól 1984 végéig megbízott elnökhelyettese volt a XVIII-XIX. kerületi bíróságnak. 1985-től négy éven át egy magyar-nyugatnémet vegyes vállalat jogtanácsosaként tevékenykedett, később a vállalat vezérigazgató-helyettese lett. 1990-től a Budapesti 1. sz. Ügyvédi Iroda ügyvédje, 1997-től társaival, majd 2001-től saját néven ügyvédi irodát működtetett.
    

Juhász Miklós a március elején Balsai István alkotmánybíró halálával megürült helyet töltheti be a tizenöt tagú Alkotmánybíróságon, ha az Országgyűlés megválasztja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com