Az iskolatej-programban tavaly mintegy 3,4 milliárd forint támogatást folyósítottak

Az iskolatej-programban tavaly mintegy 3,4 milliárd forintot folyósítottak az intézményfenntartók és szállítók részére - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn az MTI-vel.

isA programban részt vevő iskolásoknak és óvodásoknak kiosztott tejtermékek értéke alapján az MVH 2014-ben mintegy 1 milliárd forinttal nagyobb összeget folyósított támogatásként, mint az előző évben. Ennek fő oka, hogy a korábbi évekhez képest nőtt a program népszerűsége, és a programban részt vevő gyerekek száma.

Az iskolatej-programban a 2012/2013-as tanévben szállítási időszakonként átlagosan 250 ezer gyerek részesült ellátásban, míg a 2013/2014-es tanévben már 345 ezren.

A részt vevő intézmények és gyerekek száma azóta is nő. Az intézkedéssel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) segíti a tanulók egészséges termékekhez való hozzájutását, illetve támogatja a hazai tejtermelőket - áll a közleményben.

A program a magyar költségvetés és az Európai Unió (EU) társfinanszírozásában valósul meg, ebből az uniós arány 2014-ben 17,6 százalék volt - tartalmazza a közlemény.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com