Az LMP átfogó béremelést ígér az egészségügyben dolgozóknak

Az LMP átfogó béremelési programot ígér az egészségügyben dolgozóknak.Ábrahám Júlia, az ellenzéki párt elnökségi tagja pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, semmi nem indokolja, hogy a magyar orvosok és ápolók bére a kelet-európai társaikétól is elmarad. "Merjünk nagyot álmodni és érjük utol Szlovákiát!" - mondta, majd kifejtette, kormányra kerülésük esetén 50 százalékos béremelést hajtanának végre az egészségügyben, majd további öt éven át az átlagos bérnövekedésnél nagyobb mértékben emelnék az ágazatban dolgozók juttatásait.

    
Az LMP politikusa kiemelte, az egészségügyben több évtizedig a "megúszáspolitika" volt jellemző, ami azt jelentette, hogy csak a legszükségesebb, minimális forrást biztosították az ágazatnak. Ennek meg is lett a következménye: Európában a magyarok fizetnek a legtöbbet saját zsebükből a gyógyulásukért, és az unióban Magyarország vezeti a rákhalálozási arány listáját - mondta.
    

Ábrahám Júlia kijelentette, az LMP ezzel szemben minden kormányzati területen kiemelt figyelmet fordítana az egészségmegőrzés szempontjainak, emellett visszaállítaná az önálló egészségügyi tárcát és létrehozná az egészségügyi ombudsman intézményét, amely az emberek egészséghez való jogának érvényesülését segítené.
    

Az LMP egészségügyi politikája emellett a fenntarthatóság jegyében nagy hangsúlyt fektet a megelőzés fontosságára, az igazságosság érdekében pedig az ország minden területén egyenlő esélyt biztosítana az egészséges élethez - közölte a párt elnökségi tagja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com