Az LMP az államfőhöz fordult a Sajó védelmében

Nyílt levélben fordult az államfőhöz az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, arra kérve Novák Katalint: szólaljon fel a Sajó, valamint az ország más folyóinak védelmében, vesse latba befolyását a súlyos környezetpusztítás megállítása érdekében.Keresztes László Lóránt a levélben írt a Sajó folyón Szlovákiában megvalósuló súlyos ökológiai katasztrófáról, és arról, hogy az ügyben a szlovák korány tétlenségét, valamint a magyar kormány és kormánypártok passzivitását látva fordult a köztársasági elnökhöz.
    

A folyó szennyezéséről kifejtette: a vízfolyás élővilága egy hosszú szakaszon teljesen kipusztult, a szennyezés pedig nem állt meg a határon, immár a magyarországi szakaszon is mérhető a víz károsanyagtartalmának határérték feletti szintje. A szlovák hatóságok hónapokon át tétlenül nézték a bezárt ércbányából a folyóba ömlő szennyezést, és az elmúlt hetekben elvégzett beavatkozás a problémát csak részben orvosolta, a szennyezés azóta is folyamatos - folytatta.
    

Felidézte azt is, hogy maga minden fórumon próbálta mind a szlovák, mind a magyar kormány figyelmét felhívni az azonnali cselekvés fontosságára. Kétszer volt a szennyezés helyszínén, a Rozsnyói járásban, majd a múlt héten hivatalos úton járt Pozsonyban, ahol a szlovák parlament környezetvédelmi bizottságának elnökével tárgyalt. Ott megerősítették azt, amit a szlovák hatóságok csütörtökön nyilvánosan is elismertek: a problémára a mai napig nem találtak teljes megoldást.
   

Magyarországnak mindent meg kell tenni a szennyezés megállításáért, azt meg kell követelni a szlovák hatóságoktól, és ha szükséges, szakmai segítséget kell nyújtanunk - szögezte le a levélben. Emlékeztetett arra is, hogy a szakbizottság vezetőjeként valamennyi frakciót meghívta egy közös politikai nyilatkozat elfogadása érdekében, ám az egyeztetésen a kormánypártok nem vettek részt. Szerinte ezzel azt mutatják, hogy továbbra sem kívánnak aktívan tenni a Sajó szennyezésének megállításáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com