Az LMP azonnali intézkedéseket javasol a zöld fordulat érdekében

Azonnali intézkedéseket tart szükségesnek az LMP a zöld fordulat érdekében.Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: szükségesnek tartják a többi között a Paks II. szerződés azonnali felmondását, és az arra szánt források átcsoportosítását megújuló energia termelésére.
    

Kijelentette: a paksi bővítés orosz hitelből épülne, orosz technológiával, ami tovább növelné az ország függőségét Oroszországgal szemben. Az LMP azoknak a korlátozásoknak a feloldását is szükségesnek tartja, amelyek gátolják a megújuló energia termelésének terjedését, de támogatást is nyújtana a családoknak ahhoz, hogy rezsidíjaik csökkentése érdekében például napelemeket telepíthessenek.
    

A párt havi ötezer forintos, az egész ország közösségi közlekedésének használatára jogosító klímabérletet is bevezetne - sorolta. Bakos Bernadett arról is beszámolt, hogy idén július 28-ára esik a túlfogyasztás napja, vagyis az a nap, amikorra elhasználtuk azt a fogyasztási szintet, amit a Föld képes újratermelni. Mától tehát a saját gyerekeink elől használjuk el az energiát - fogalmazott. Szólt pártja petíciójáról is, amelynek aláírásával mindenki kifejezheti egyetértését a zöld fordulattal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com