Az LMP bevándorláspártinak minősítése jogszerű értékítélet

A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy az LMP bevándorláspártinak minősítése jogszerű értékítélet - írta pénteken a Híradó.hu.Az ellenzéki párt a Magyar Hírlapot perelte be, mert egy tavaly novemberi cikkükben idézték a Fidesz aznapi közleményét. Ebben a nagyobbik kormánypárt - arra reagálva, hogy Szél Bernadett tárgyalásokat folytatott a Soros-közeliként számon tartott Philippe Lamberts és Vera Jourová EU képviselőkkel - közölte: "egyre világosabb, hogy az LMP is kész a Soros-terv végrehajtására, azt is nyíltan elmondták, hogy nem tudják máshogy elképzelni a migrációs válság megoldását, csak a kötelező kvóta bevezetésével".

    
A Híradó.hu azt írta: a bíróság álláspontja szerint az LMP nem kérhet sajtóhelyreigazítást ezzel kapcsolatban. A Magyar Hírlap honlapján az áll, hogy az LMP keresete szerint a Fidesz közleménye "valótlan tényállítást" tartalmazott, mert az LMP "ilyen álláspontot soha nem alakított ki vagy képviselt" ezáltal a lap "valótlanul híresztelt".
    

A portálon megjelent cikk szerint a per során a napilap jogi képviselője "ugyanakkor benyújtotta a bíróságnak Meszerics Tamás LMP-s EU képviselő, valamint Ungár Péter LMP-s elnökségi tag korábbi kvóta-párti nyilatkozatait, amelyek megtörténtét a párt ügyvédje nem vitatta". A bíróság szóbeli indokolása szerint a közlemény a kormánypárt LMP politikájával kapcsolatos álláspontját rögzítette, ami értékítéletet tartalmazott, és ezzel szemben helyreigazításnak nincs helye - írta honlapján a Magyar Hírlap.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com