Az LMP feljelentést tesz a balatonfenyvesi kikötőépítés ügyében

Az LMP természetkárosítás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz a balatonfenyvesi kikötőépítéssel kapcsolatban ismeretlen tettes ellen, mert a munkálatok engedélyezése szerintük nem felel meg sem a Balatonról szóló törvények, sem a Natura 2000-es területekkel kapcsolatos előírásoknak.lmpKeresztes László Lóránt, az LMP vízgazdálkodási és regionális fejlesztési szakszóvivője pénteken, a földművelésügyi tárca előtt tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: a balatoni viszonylatban páratlan méretű, a szükséges engedélyek birtokában létesülő kikötő- és szálloda-beruházás Natura 2000-es területen épül, holott ilyen területen csak kiemelt közügyből lehetne engedélyezni azt. Dokumentációja ugyanakkor nem tartalmazza a szükséges Natura 2000-es hatástanulmányt.

Hozzátette: a tavat annak ellenére töltik fel kövekkel a mintegy 500 méteres mólók kiépítéséhez, hogy a Balaton értékeinek védelmét célzó jogszabály értelmében parti móló, hullámtörő és kikötő eredeti formában történő újjáépítésén kívül nem lehet új állandó építményt felépíteni a mederben. Hangsúlyozta: mivel itt a legsekélyebb a víz, nagy az iszaposodás veszélye.

A politikus szerint jobban kellene védeni a Balatont. Bírálta a kormány környezetpolitikáját, a több közt az önálló környezetvédelmi és vízügyi tárca megszüntetését, valamint azt, hogy a felügyelőségek már a kormányhivatalokba integráltan működnek, vagyis szerinte közvetlen politikai felügyelet alatt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

http://ujhazak.com