Az LMP felszólítja a kormányt, hogy készítse el a Nemzeti Akkumulátor Stratégia környezeti vizsgálatát

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy mielőbb készítse el a Nemzeti Akkumulátor Stratégia környezeti vizsgálatát és a stratégiával együtt bocsássa társadalmi vitára.Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: egy 2005-ös kormányrendelet előírja, hogy környezeti vizsgálatot kell készíteni országos programokhoz, ágazati stratégiákhoz, a Nemzeti Akkumulátor Stratégia esetében azonban ez nem készült el.
    

Azt mondta, ez más, mint a környezetvédelmi engedély, egy ilyen környezeti vizsgálat bemutatja, hogy milyen erőforrásszükséglete van az adott stratégiának, hogy a stratégiában tervezett projekteknek mekkora a környezeti terhelése és vizsgálja azt is, hogy ezeket a forrásokat  valóban itt kell-e elhasználni. Schmuck Erzsébet hozzátette: a Nemzeti Akkumulátor Stratégia környezeti vizsgálatának szólni kellett volna arról, hogy mekkora a víz- és energiaigénye, mekkora földterületet vesz igénybe és mekkora a munkaerőszükséglete a stratégiának.
    

Az LMP társelnöke kitért a párt akkumulátorgyárakról szóló országos népszavazására. Fontosnak nevezte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság "átengedje" azt, mert az "embereknek joguk van ahhoz, hogy erről véleményt mondjanak". Megjegyezte, "mélységes csend van" arról is, hogy mi fog történni az elhasznált akkumulátorokkal. A gyártói felelőség alapján ugyanis a Magyarországon gyártott, külföldön értékesített akkumulátorokat Magyarországnak az elhasználásuk után vissza kell vennie.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com