Az LMP garanciákat vár arra, hogy nem jön ide több akku-újrahasznosító

Az LMP azt várja a koránytól és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől, hogy garantálja: nem telepít Magyarországra újabb akkumulátor-újrahasznosító üzemet.Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy sajtóhírek szerint a CATL a már épülő debreceni "gigagyára" mellé egy újabb üzemet is létesíthet. A társaság ugyanis azt tervezi, hogy a már meglévő vagy épülő akkugyárai mellé húzná fel újrahasznosító egységeit.
   

A szóvivő emlékeztetett az elmúlt időszak gyárbaleseteire, amelyek közül volt, amelyik emberéletet követelt. Kijelentette: a magyar hatóságok képtelenek az akkumulátor-hulladékot kezelő gyárak esetében betartatni a törvényeket. Szerinte nem tudják garantálni sem a munkavállalók, sem a helyben élők biztonságát. Azt mondta: legyen intő jel a vasárnapi, Tiszatenyő és Mezőtúr közötti tehervonat-baleset, amelynek során fokozottan tűzveszélyes és szennyező anyagot szivárogtak a vagonokból.


Egy újabb, veszélyes hulladékok ártalmatlanításával foglalkozó cég nemcsak a kiszolgáltatott helyzetünket erősíti, de még súlyosabb veszélyt jelent - tette hozzá. Süveg Anna arra is emlékeztetett, hogy a kormány korábban egy kérdésre azt mondta: a Magyarországon gyártott akkumulátorok nem hazánkban kerülnek újrahasznosításra, hanem abban az országban, ahol forgalomba hozták azokat. Fenntartják a válaszukat? - tette fel a kérdést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com