Az LMP húsz százalékos illetményfejlesztést kér a közigazgatásban dolgozóknak

Az LMP azt kéri, hogy a kormány - a helyettes államtitkári szinttől lefelé - 2014-től hajtson végre egy húsz százalékos illetményfejlesztést a közigazgatás dolgozói számára - mondta szerdán sajtótájékoztatón Schiffer András azt követően, hogy a párt Budapesten egyeztetett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségével (KSZSZ).

lmpAz LMP társelnöke azt mondta: az átlagos, középfokú végzettséggel rendelkező, 60 év körüli kormánytisztviselők 2008 óta körülbelül húsz százalékos keresetcsökkenést szenvedtek el.

Hozzátette, az LMP szerint a közszférában gyakorlatilag lehetetlenné teszik a szociális párbeszédet, ami megengedhetetlen. Az LMP egy olyan új szabályozást szeretne, amelyik a közhivatalokban is stabillá teszi a szakszervezetek működését – jelentette ki.

Gertsmár Ferenc, a párt önkormányzati ügyvivője arról beszélt, hogy a közszolgálatban dolgozók társadalmi közmegbecsülést kell, hogy élvezzenek, aminek alapja a kiszámítható életpálya. Szintén alapvetés, hogy biztosítani kell számukra a pártatlan és pártsemleges működés lehetőségét – tette hozzá.

Agg Géza, a KSZSZ elnöke azt mondta, hogy a következő időszakban folyamatosan konzultálnak az LMP-vel. Kéréseik közül ő is azt emelte ki, hogy a területen dolgozók egy jelentős részének az elmúlt években körülbelül húsz százalékkal csökkent a reálkeresete, ezért emelést szeretnének.

Emellett kérte az általa "selejtesnek" nevezett jogszabályok megváltoztatását, mert mint mondta, bizalomvesztés és méltatlanság címén "statáriális módon ki lehet a munkavállalóinkat penderíteni a munkahelyről". Végül azt mondta, hogy országos szinten, ágazatilag és helyi szinten is helyre kell állítani a szociális párbeszédet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com