Az LMP jelentősen emelné az önkormányzati köztisztviselők alapfizetését

Az LMP a jövő évi költségvetési javaslat módosításával jelentősen emelné az önkormányzati köztisztviselők alapfizetését.Csárdi Antal országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Fidesz "cinikusan beleröhög a közalkalmazottak képébe" azzal, hogy jövőre sem tervezi növelni az önkormányzati dolgozók 2006 óta változatlan alapilletményét.

    
Kiemelte, az önkormányzatok alulfinanszírozottsága működési zavarokhoz vezet, aminek eredményeként a településeknek nem marad forrása a saját fejlesztésekre, így a nagy beruházásokat csak a kabinet segítségével hajthatják végre. A kabinet pedig csak azokat az önkormányzatokat támogatja, amelyek jóban vannak vele, míg mások nem kapnak segítséget - tette hozzá.


Az LMP politikusa példaként említette erre a 3-as metró felújítását, amelynél szerinte a kabinet "kézi vezérléssel" irányítja a fővárosi önkormányzatot. Csárdi Antal szólt továbbá arról is, hogy pártja eltörölné a tehetősebb önkormányzatokra kivetett szolidaritási adót, továbbá átengedné a településeknek a helyben fizetett gépjárműadó-bevételeket.
    

Hohn Krisztina LMP-s parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a 2019-es büdzsében nem találják a korábban beígért Modern falvak program megvalósítására elkülönített forrásokat, amelyre a kistelepülések utolsó reményükként tekintettek. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi helyzetben nem látják biztosítottnak, hogy az önkormányzatiság nem szűnik meg a kistelepüléseken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com