Az LMP nem ért egyet a nemzeti ünnep egyes programjaival

Az LMP szerint a tűzijáték és a légi parádé semmiképp sem mondható zöldnek, környezetbarátnak vagy fenntarthatónak, ezért nem értenek egyet azzal, hogy ekkora ünnepséget és ilyen formában rendez a kormány - mondta a párt társelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: az LMP olyan ünnepségre számít augusztus 20-án, mintha "nem lenne holnap". A politikus Orbán Viktor "előrehozott búcsúbulijának" minősítette a nemzeti ünnep programjait. Kanász-Nagy Máté egy "időkapszula-játékhoz" csatlakozva elmondta: egy év múlva augusztus 20-án egy olyan országot képzel el, amelyet új kormány vezet, amely figyelembe veszi a társadalmi igazságosság szempontjait. Az LMP társelnöke egy év múlva a gyermekszegénység felszámolását vizionálta, továbbá a szociális dolgozók bérének, valamint a családi pótlék összegének emelését. Emellett minden fiatal számára lakhatást biztosítanának bérlakásokkal vagy az albérleti piac szabályozásával - tette hozzá.
    

Kanász-Nagy Máté olyan új kormányt szeretne egy év múlva, amely "valóban a fenntarthatóságot veszi figyelembe", azonnal elkezd cselekedni a klímaváltozás ellen, és a megújuló energiaforrásokra helyezi a hangsúlyt. Egy olyan kormányt, amely leállítaná a Paks 2 projektet, illetve a Mátrai Erőművet, és napelemeket, szélkerekeket építene - emelte ki.
    

Hangsúlyozta: egy olyan államot szeretne, ahol a profit nem előzi meg az embert, ahol nem a gazdasági növekedés és gyarapodás hajszolása az elsődleges, hanem az emberek "jóllétének" fokozása, a minőségi élet feltételeinek kialakítása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com