Az LMP növelné az életkor szerinti pótszabadságok számát

Az LMP kifogásolja, hogy az életkor szerinti pótszabadságok száma negyvenöt éves kor felett már nem növekszik. A párt ezért kezdeményezi annak további növelését egészen a nyugdíjig, összesen tizenhat napra - mondta keddi sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese.Az ellenzéki politikus elmondta: a munka törvénykönyvének módosítását a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) kezdeményezésére dolgozták ki és nyújtották be az Országgyűlés elé. A VDSZ képviseli a többi között az akkumulátorgyárak dolgozóit. Azon szektor munkavállalóit, amelyben jelentős többletmunkát várnak el az alkalmazottaktól; magasabb jövedelmet itt csak rossz munkakörülmények elfogadásával lehet elérni - mondta.
    

Az LMP a "kizsigerelő munka alapú" társadalommal szemben kíván alternatívát nyújtani kezdeményezésével, hogy a többletmunkát végzők is megfelelően regenerálódhassanak. A törvénymódosító javaslatuk értelmében negyvenöt éves kor felett is háromévente nőne eggyel az életkor alapján járó pótszabadságok száma egészen 63 éves korig. Így a húsznapos alapszabadság nem további tíz nappal, hanem összesen tizenhattal emelkedne a nyugdíjig - ismertette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com