Az LMP ötpárti egyeztetést kezdeményez a népszavazási törvény módosításáról

Ötpárti egyeztetésre hívja keddre az LMP a parlamenti frakciók képviselőit a népszavazási törvény megváltoztatásáról.lmpSchiffer András társelnök-frakcióvezető szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek, ezért "leporolták" erről szóló korábbi javaslataikat, a többi között az alaptörvény ezt célzó megváltoztatását. Javaslatukat azonban egyelőre nem nyújtják be, kedden egyeztetnének róla a többi képviselőcsoporttal.

Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja kijelentette: pártja a közvetlen demokrácia híve, ezért az alaptörvényben is egyenrangúvá tenné a közvetlen hatalomgyakorlást és azt, ha ez a jog választott képviselők által érvényesül.
Azt is lehetővé tennék, hogy a kezdeményezők az aláírásgyűjtés során versenghessenek, bizonyítva kérdésük létjogosultságát, és "ne a blokkolóóráknál".

Hangsúlyozta ugyanakkor: a nép által kezdeményezett kérdést nem előzhetné be a kormány, itt fenntartanák a moratóriumot. Lazítanának a helyi szinten szabályozott kezdeményezői korlátokon, és az érvényességi küszöböt is alacsonyabban határoznák meg. Rögzítenék azt is, hogy az alaptörvény módosításáról vagy új alkotmány elfogadásáról megerősítő népszavazást kell tartani, és visszaállítanák a népi kezdeményezés intézményét is.

Az LMP emellett regisztráltatná a népszavazási kampányban résztvevőket, arra kötelezné a kezdeményezőket, hogy az Állami Számvevőszék honlapján vezessék kampányszámlájukat, és tiltanák állami szervek részvételét a kampányban.

A törvényességi felügyeletet is "megtisztítanák" - jelentette ki -, ismét négy évre adnának mandátumot a választási szervek parlament által választott tagjainak. Aki a megelőző négy évben például kormánytag volt vagy parlamenti képviselő, ne lehessen az országos választási bizottság tagja - ismertette javaslatukat az LMP elnökségi tagja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com