Az LMP politikai vitanapot kezdeményez az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről

Az LMP politikai vitanapot kezdeményez az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről - jelentette be Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője szombati, budapesti ajtótájékoztatóján.lmpMint mondta, meglenne a pénz a szociális kiadásokra, az oktatás, egészségügy rendbetételére, ha az a pénz, amit "ellopnak a közösből", illetve, amit a döntéshozók 25 éve "feketén szereznek meg", nem adóparadicsomokba vándorolna.

Hozzátette: az offshore-ozás ügye tehát nem megkerülhető, ezért a párt politikai vitanapot kezdeményez, hogy a képviselők megvitassák, mit lehetne tenni "az offhore-lovagok kiseprűzése érdekében", illetve, hogy milyen mandátumot kellene adni az Európai Uniónak, hogy hatékonyabban léphessen fel az offshore-lovagokkal szemben.

Megjegyezte: ideje lenne megnézni, hogyan áll annak a munkacsoportnak a munkája, amelyet hét évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkellel együtt jelentett be. Mint mondta, a Fidesz és a CDU közös munkacsoportjának az volt a feladata, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a hatékonyabb küzdelemre az offshore-ozás ellen.

Az LMP álláspontja világos, erről szól törvényjavaslatuk is, amelyet jövő héten harmadszor tárgyal a gazdasági bizottság: nem lehet tűrni, hogy állami, önkormányzati cégek bármilyen szerződést kössenek offshore-lovagokkal, és nem tölthet be állami, önkormányzati pozíciót az, akinek ilyen érdekeltsége van - mondta.

Megjegyezte: az LMP egyaránt tiltaná a jogi offshore-t, amikor nem áttekinthető egy cég tulajdonosi szerkezete, és a gazdaságit, amikor "adóparadicsomokba nyúlnak ki cégek csápjai". Hozzátette: Kerényi János személyében a második Bács-Kiskun megyei fideszes képviselő bukott meg offshore-ozással. Mint mondta, a politikus feleségének vendéglátással foglalkozó soltvadkerti cégébe "a kies Belize-ből került oda befektető", Kerényi János fia és üzlettársa cége pedig "egy Seychelle-szigeteki befektetőre tett szert".

Schiffer András szerint egyértelmű, hogy Kerényi Jánosnak ezek után le kell mondania, és elvárja Orbán Viktor megszólalását az ügyben. Kérdés, a miniszterelnök meddig tűri meg az offshore-lovagokat - jegyezte meg. Arra a felvetésre, hogy Kerényi János azzal védekezik, hogy az adóhatósági vizsgálat mindent renden talált nála, Schiffer András kijelentette: "az a baj, hogy mindent rendben találtak", az LMP olyan szabályozást szeretne, ahol ez nem megengedett.

"Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Belize-i befektetők rohannak Bács-Kiskunba, ne nézzen minket hülyének Kerényi János. Mondja meg, ki áll a cégek mögött, és tolja el a biciklit" - fogalmazott. A politikus a közép-amerikai országról megjegyezte: a hírek szerint ott bujkál a Kun-mediátoros "Bróker Marcsi" is. Schiffer András szerint Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok is érdekeltek az adóparadicsomok fennmaradásában.

A politikust a sajtótájékoztatón kérdezték az alkotmánybírósági tagok választásával kapcsolatban is. A politikus elmondta: jövő héten további három fővel csökken a testület létszáma. Az LMP világossá tette, nem zsákmányszerzésre kívánja felhasználni a testületet, "nem LMP-s kádereket akarnak berakni az Alkotmánybíróságba". Azt szeretnék, ha továbbra is többségben lennének a jogállam iránt elkötelezett alkotmánybírák - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com