Az LMP szerint több kormánypárti politikus helyzete tarthatatlan

Tarthatatlannak nevezte több kormánypárti politikus helyzetét az LMP társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján, az Aulich utca 3. előtt. Hadházy Ákos azért választotta helyszínül az épületet, mert ott található Kertész Balázs, az Index pénteki cikke szerint Rogán Antal munkatársának irodája.Hadházy Ákos azt mondta: "az egy szem lúzer Zuschlag Jánoson kívül" a rendszerváltás óta nem volt olyan politikus, aki büntetőügyileg is megbukott volna, és tettének büntetőjogi következményeit is viselnie kellett volna. Előrevetítette: a kormánypárti politikusok közül többen "a közeljövőben bajba fognak kerülni". Közéjük sorolta Rogánt Antalt, Farkas Flóriánt, Mengyi Rolandot és Simonka Györgyöt.



Hadházy Ákos szerint jól láthatóan arra játszik a kormányzat és az őt segítő - megjegyzése szerint idézőjelbe tehető - bűnüldöző szervek, hogy időt nyerjenek, és a következményeket a választások utánra tolják. Hozzátette: az is látszik, hogyha ez nem sikerül, akkor megpróbálják az esetleges letartóztatásokat, bűnügyi következményeket elcsendesíteni azzal, hogy a sajtót is elcsendesítik. Szerinte a sajtó "bedarálásának" is az a legfőbb oka, hogy a kormány érzi az emberek felháborodását, amit ezek az ügyek kiváltanak.

"Azért van még Rogán Antal is a helyén, mert a Fideszben van egy doktrína, miszerint ha valaki tartja a száját, és nem beszél a főnöke ellen, akkor gyakorlatilag bármit megtehet" - fogalmazott. Hozzátette: "Rogán Antalnál, Farkas Flóriánnál, Mengyi Rolandnál és Simonka Györgynél az a nagy dilemmája a kormánynak, hogy ha elengedi ezeket az embereket, akkor ez olyan jelzést mutat a többiek felé, hogy nem tudja őket sem megvédeni".

Hadházy Ákos szerint a parlamentben az a hír kering, amely szerint "a miniszterelnök azt üzente az övéinek, hogy 2017-ben csendet szeretne, nem akar botrányokat". Hozzátette: az LMP ugyanakkor mindent meg fog tenni azért, hogy ezek az ügyek ne maradhassanak rejtve. "Évek óta tudjuk, hogy Rogán Antal, Kertész Balázs és Puskás András meghatározó szereplői a kerület életének, sőt ez a triumvirátus döntött tulajdonképpen mindenről az elmúlt 11-12 évben" - mondta a sajtótájékoztatón Csonka Krisztián, az LMP belvárosi képviselője.

Hozzátette: noha ez a három ember a kerületben nem visel már formális tisztséget, Rogán Antal már nem polgármester, Puskás András "ki lett menekítve az Eximbankhoz" és Kertész Balázs is igyekszik a nyilvánosság elől visszavonulni, mégis "úgy tűnik, hogy a fontos döntések még mindig az ő köreikben születnek".

"Kertész Balázs az elmúlt 10 évben is rajta tartja a kerület vagyoni ügyein a kezét, a vagyonkezelő igazgatóságának elnökeként, kerüli a nyilvánosságot, de a döntések hátterében őt mindig fel lehet lelni" - állította a kerületi politikus. Hozzátette: a következő testületi ülésen kezdeményezni fogja, hogy hallgassa meg a képviselő-testület Kertész Balázst, "lépjen ki a napfényre, tehessenek föl neki kérdéseket a képviselők".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com