Az LMP továbbra is tiltakozik a Rákosrendezőre tervezett beruházás ellen

Az LMP ismét tiltakozik a Rákosrendezőre tervezett "megalomán beruházás" ellen, az ellenzéki párt szerint Budapestnek nincs szüksége felhőkarcolókra.Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szerdai online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "teljesen elképedve" látták a látványterveket és ezzel igazolva érzik, amit korábban is mondtak. Nem az arab befektetők számára épített luxus apartmanokra, toronyházakra, felhőkarcolókra valamit újabb plázákra, betonra és üvegkalickára van szükség, hanem a zöldfelületek, a parkok fejlesztésére és megfizethető lakhatás biztosítására, bérlakások építésére - sorolta az ellenzéki politikus.
    

Kanász-Nagy Máté rámutatott: Rákosrendezőn áldatlan állapotok uralkodnak, jelentős infrastrukturális fejlesztésre van szükség, de nagyon nem mindegy, hogy ez milyen formában valósul meg. Értékelése szerint a beruházás Orbán Viktor "megalomán vágyainak" a megvalósulását jelentené. A városképbe nem illő beruházással Budapest több száz éves épített kultúráját rombolnák, ami ellen minden jóérzésű kulturális és építészetért felelős miniszternek azonnal tiltakoznia kellene a kormányfőnél - jegyezte meg.
    

Amellett, hogy a beruházással rombolnának és pusztítanának, az sem világos, hogy az Emirátusokból, illetve Dubajból érkező befektetők milyen vállalásokat tesznek, lényegében szabad kártyát adnának nekik. Kanász-Nagy Máté szerint ez Magyarország szuverenitását is érinti - fűzte hozzá. Kitért arra is, a fővárosnak és Karácsony Gergely főpolgármesternek is van felelőssége abban, hogy a beruházás ilyen formában ne valósulhasson meg. Olyan városvezetőre lenne szükség, aki nem minden héten mást nyilatkozik, hanem a budapestiek érdekeit képviseli és a projektet határozottan elveti - húzta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com