Az LMP védőzónát és építési moratóriumot követel a Balaton partján

Az LMP azt követeli, a kormány adjon biztosítékot arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának területén nem kezdenek építkezésekbe és a területet nem adják el - mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdai, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján.Tetlák Örs közölte, hogy a kormány 2024. január 1-jével meg akarja szüntetni a szolgálatot, az erről szóló jogszabály tervezet már meg is jelent. Értékelése szerint a meteorológiai szolgálat legfontosabb telephelye a siófoki obszervatórium, és "félő, hogy most az obszervatórium kiváló panorámája lehet a mozgatórugója a kormányzati törekvésnek."
    

Hozzátette, hogy az épület szomszédságában, a helyi közösségek tiltakozása ellenére korábban már felépült egy ötemeletes apartmanház, amely leárnyékolja az obszervatórium műszereit, és ezzel veszélyezteti a balatoni viharjelző működését. Az LMP azt követeli, hogy a kormány nyilvánítsa törvényi szinten a Balaton ötvenméteres parti sávját védőzónává, és rendeljen el a területen építési moratóriumot, továbbá ebben a sávban ne lehessen az állami tulajdon elidegeníteni vagy vagyonkezelésbe adni - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, azt is követelik a kormánytól, hogy törölje el a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, amely lehetőséget ad a "helyi közösségek akaratának felülírására".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com