Az LMP Zöld Épületfelújítási Alapot hozna létre

Az LMP Zöld Épületfelújítási Alapot hozna létre 300 milliárd forintos kerettel - jelentette be Csárdi Antal országgyűlési képviselő kedden Budapesten az ellenzéki párt költségvetési javaslatait ismertetve.A politikus  azt mondta: a kormány 2023-as központi költségvetése úgy készült, mintha semmi nem változott volna a világban, egyetlen célja a status quo fenntartása. A világ azonban jelentős változásokon megy keresztül, és ennek azok az országok lesznek a nyertesei, akik ezt felismerik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A jövő évi költségvetés alapján Magyarország nem tartozik a nyertesek közé - jegyezte meg.
    

Az LMP szerint a központi költségvetésben meg kell jeleníteni az ország önellátását és le kell tenni az energiafüggetlenség alapjait, utóbbi megteremtése érdekében indítanának egy zöld épületfelújítási programot - közölte. Mindezt azzal indokolta, hogy az energiafogyasztás 40 százaléka és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 36 százaléka az épületekhez kötődik, a lakások 70-80 százaléka pedig nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek.
    

Ma a lakások túlnyomó többsége "orosz gázzal fűti az utcát", ami semmilyen gazdasági környezetben nem engedhető meg - fogalmazott Csárdi Antal. Hozzátette: a fizetett és a piaci gázár közti különbséget országos szinten a költségvetés finanszírozza, ezért szükség van a magyar lakásállomány energetikai felújítására. Tájékoztatása szerint jelenleg évente az ingatlanállomány kevesebb mint egy százalékát újítják meg, a következő öt év alatt azonban 650 ezer lakás költségoptimalizált felújítása eredményeként évi 7,5 Petajoule energiamegtakarítás lenne elérhető. Ez a primer energiafelhasználás 0,7 százaléka, és közel 420 ezer tonna széndioxid-kibocsátás megtakarítása érhető el vele - mutatott rá.
    

Az ellenzéki politikus arról is beszélt: a teljes magyarországi épületállomány felújításával a magyar földgázfelhasználás ötödét, kétmilliárd köbmétert lehetne megtakarítani. A valódi, fenntartható rezsicsökkentés alapja a jó szigetelés - emelte ki Csárdi Antal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com