Az MSZP 161 milliárdos energiahatékonysági programot indítana

Az MSZP évi 161 milliárd forintos programot indítana, hogy az abból igényelhető vissza nem térítendő támogatásból energiahatékonyabbá lehessen tenni a felújítandó lakások közel felét.Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden, az energiahatékonysági világnapon, Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta, programjuk révén önerő nélkül újulhatna meg a közel 2,6 millió felújítandó lakás fele.

    
Hozzátette: átlagosan azonnali 20 százalékos, hosszabb távon pedig 40 százalékos megtakarítást jelentene, ha energiahatékonyabbá válnának a lakások. Ismertetése szerint a program 161 milliárd forintos éves költségét részben a szén-dioxid-kvótából befolyó 31 milliárd forint, részben 100 milliárd forint uniós vissza nem térítendő támogatás fedezné.
    

Úgy látta, hogy a fennmaradó 30 milliárd forintot a kereskedelmi bankok hitelezhetnék.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kifejtette: a megtakarításból térülne meg a kereskedelmi banki hitel, a fogyasztónak ebben nem lenne szerepe, az állam ezt a szolgáltatón keresztül rendezné a bankkal. Tóth Bertalan azt mondta, ha az összes lakást felújítanák, akkor egy átlagos család ma havonta négyezer forinttal fizethetne kevesebbet a fűtésért.
  

Hozzátette: jelenleg egy átlagos háztartás jövedelmének 21-22 százalékát költi lakásfenntartásra és energiaszámlákra. A szocialista politikus közölte, a fideszes kormány nem túl sokat tett az energiahatékonyság érdekében: a panelprogam megszűnt, energiahatékonysági pályázatokat pedig eseti jelleggel, egy-két milliárd forintból, jellemzően önerővel hirdették meg. Az uniós forrásokat kedvezményes hitelként biztosítják a magyar háztartásoknak - jegyezte meg.
   

Tóth Bertalan bírálta a rezsicsökkentést, mert szerinte az csak "rezsiblöff" volt, ugyanis a kormány az árcsökkentéssel nem követte a világpiaci árcsökkenést. Ezzel 2013-2017 között 70 ezer forintot vettek ki a magyar családok zsebéből - tette hozzá. Kérdezték az LMP és az MSZP közötti, a választási együttműködésről folyó, nap folyamán tartandó tárgyalásokról.


A frakcióvezető szerint a tárgyalásokon derül ki, hány körzetet érint az együttműködés. Azt szeretné elérni - közölte -, hogy ne párt-, hanem jelöltalapon tárgyaljanak a körzetekről, vagyis nézzék meg, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Jelezte ugyanakkor, az MSZP 46 körzetben nem indít jelöltet a Demokratikus Koalícióval kötött megállapodás miatt, két körzetben pedig független jelöltet támogat. A legnagyobb választókerületi koordinációt az MSZP hajtotta végre - mondta.
    

Az elvárhatónak tartotta, hogy az LMP is támogassa a szocialisták által is támogatott független jelölteket, Pécsen Mellár Tamást és Veszprémben Kész Zoltánt. Ha az LMP koordinálni akar, akkor ebben a két körzetben mindenképpen lépjen vissza - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy Szél Bernadett, az LMP társelnöke nehezményezte, hogy az MSZP nem tárgyal a Jobbikkal, Tóth Bertalan azt mondta: "ők tárgyalnak a Jobbikkal, mi nem".
   

Volt kérdés frakciótársa, Bangóné Borbély Ildikó szavairól, miszerint április 8-a után megmondja, mi lesz a bevándorlókkal. Tóth Bertalan közölte, erre megvannak a nemzetközi és uniós szabályok, aki menekültként érkezik Magyarországra, a rá vonatkozó szabályok szerint kell menekültkérelmét elbírálni. Aki pedig nem ilyen célból érkezik biztonságos országból, akkor neki vissza kell mennie - közölte. Szerinte ebben a kérdésben nem kell döntést hozni, a szabályok megvannak.
  

Arra a kérdésre, hogy a Párbeszéd korábban laktanyákban javasolta elszállásolni a menekülteket, Tóth Bertalan azt mondta, szeretnék tudni, hol van az 1300 menedékkérő, akiket a kormány elszállásolt. Lehet, hogy éppen valamelyik laktanyában helyezték el őket - hangoztatta, jelezve, hogy az elhelyezésnek is megvannak a szabályai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com