Az MSZP a fiatalok elvándorlását tekinti a kormány legnagyobb hibáját

Az MSZP a fiatalok "külföldre űzését" rója fel az Orbán-kormány legsúlyosabb bűneként szombati közleményében.

A párt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait idézi, amelyek szerint az ötven év alatti magyar munkavállalók közül minden tizedik tartósan külföldön vállal munkát, és a magyar fiatalok egyre nagyobb része dolgozik az országhatáron túl.

mszp_logoWinkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja a közleményben úgy fogalmaz: a föld- és trafikmutyi, a demokrácia fékeinek lebontása, a média bekebelezése mellett a fiatalok külföldre űzése a legsúlyosabb bűn, amit a jelenlegi kormány eddig elkövetett. "Orbán Viktor olyan országot épít, ahol a munkaképes fiatalok vagy a létminimum alatt kénytelenek tengődni, vagy örök hűségesküt tesznek a Fidesznek és diktátorának, vagy elvándorolnak. Világosan látszik, hogy egyre többen választják az utóbbit" - hangsúlyozza a szocialista politikus.

Az új MSZP-kormány legfontosabb célkitűzése, hogy olyan igazságos, szabad és biztonságos országot teremtsen, ahova megéri majd külföldről családostól visszajönni - tette hozzá Winkfein Csaba.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com