Az MSZP a kötöttpályás közlekedés átfogó fejlesztését javasolja

Reptérvásárlás helyett a közösségi közlekedés, a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére javasolja a források elköltését az MSZP elnökhelyettese.Varga László az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón hétfőn azt mondta, a Fidesz-kormány az elmúlt bő egy évtizedben elmulasztotta a közösségi és a kötöttpályás közlekedés fejlesztését, ezért van ilyen állapotban a vasút, illetve a HÉV. Hozzátette: a közösségi közlekedés mindenhol reneszánszát éli Európában, a kötöttpályás közlekedés a leginkább környezetbarát és fenntartható közlekedési mód, Magyarországon ezzel szemben az összeomlás szélére sodródott a vasúti közlekedés.
    

A problémák között említette az elöregedett járműállományt és az elmaradt járműbeszerzéseket, a fejlesztésre váró vasúti pályát. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány reptérvásárlásra készül, de az MSZP szerint az erre szánt 1536 milliárd forintot inkább vasútfejlesztésre kellene költeni. Varga László kitért arra is, hogy a szocialisták már korábban követelték a tarifarendszerek országos összehangolását. Szerinte a Lázár János építési és közlekedési miniszter ezzel kapcsolatos javaslata csak részmegoldást jelent, ugyanis van, akinek kedvező, van azonban, aki vesztese lenne, mert csak rövid távon utazik, esetleg több vármegyét érintve.
    

Jó lenne látni a számokat is, mit jelent ez a fővárosnak és az ország más részein élőknek - jegyezte meg. Az elnökhelyettes kijelentette, biztosítani kell a közösségi közlekedés finanszírozását, az egyéni közlekedéssel szemben előnyben kell részesíteni ezt a közlekedési módot, és azon belül is a kötöttpályás közlekedést kell kiemelten támogatni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com