Az MSZP a nyugdíjak értékállóságának növelését javasolja

A nyugdíjak értékállóságának növelése érdekében az MSZP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek - mondta az MSZP alelnöke hétfőn.A pártja Youtube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón Korózs Lajos kijelentette, a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt az "orbáni infláció" csaknem egy éve bőven 20 százalék felett van. Egyértelműnek nevezte, hogy megélhetési válság van Magyarországon, a kétmillióból mintegy egymillió nyugdíjas még 160 ezer forintot sem kap.
    

Elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy a kormány térjen vissza a vegyes indexáláshoz, vagyis a nyugdíjemelésnél 50-50 százalékban vegyék figyelembe a tervezett inflációt és a nettó bérek növekedését. Javaslatot tett a járulékplafon visszaállítására. Kifejtette, az elmúlt években polarizálódtak a nyugdíjak, ezért egymillió forintnál kell meghatározni a nyugdíjjárulék-plafont.
   

Kezdeményezte a nyugdíjak differenciált felzárkóztatását is. Közölte, öt évig mindenki megkapná az inflációval növelt nyugdíjemelést, de az a vegyes indexálás szerint, a keresetemelkedés alapján az átlagnyugdíj arányában mindenkinek azonos összegben járna. További javaslataik között említette, hogy a 13. havi juttatást és a nyugdíjprémiumot azonos összegben folyósítsák minden nyugdíjasnak. Sürgette, hogy az öregségi nyugdíjminimum értéke érje el a nettó minimálbér 70 százalékát.
   

Korózs Lajos értékelése szerint az MSZP javaslatai enyhítik a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket. A differenciált nyugdíjemelési javaslat biztosítja, hogy az átlag feletti nyugdíjat kapók is megőrizzék korábbi juttatásuk reálértékét, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők azonban az átlagnál magasabb emelést kapnának - magyarázta. Hozzátette: a 13. havi juttatás és a nyugdíjprémium egy összegben történő folyósítása gátolná a nyugdíjak egyre erősebb polarizálódását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com