Az MSZP az Európai Bizottsághoz fordult szennyvíziszap-ügyben

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a Magyarországra szállított horvát és szlovén szennyvíziszappal kapcsolatban.A politikus szerdán, sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjaként kedden a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult, akiktől arra vár választ, hogy az Európai Bizottságnak (EB) van-e információja az ügyről, tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, ez összhangban van-e az uniós joggal, illetve az Európai Unió biztosított-e ezekhez az ügyletekhez forrást.

    
Az ügy nem belpolitikai kérdés, hiszen olyan tagállamok közötti kereskedelemről van, amely súlyosan sérti az európai jogszabályokat - indokolta kezdeményezését Ujhelyi István. Kevésnek tartotta azt a kormányzati választ, miszerint leállítják a jövőbeli szállítmányokat, de a jelenleg érvényes szerződések alapján továbbra is érkezhet szennyvíziszap Magyarországra. Ujhelyi István úgy vélte: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternek választ kell adnia az ügyben. Megjegyezte: a kormány, ha akarja, akkor minden jogi kereten átlépve két óra alatt képes bezárni, kinyitni, felfüggeszteni vagy megszüntetni komoly "bizniszeket", most azonban halogató döntést hoztak.
    

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke elmondta: az üggyel kapcsolatos adatkéréseiből kiderült, hogy a magyar engedélyeket a szennyvíziszap behozatalára a környezetvédelmi feladatokat ellátó hatóság, a Pest megyei kormányhivatal adta ki, Tarnai Richárd kormányhivatal-vezető aláírásával.
    

Kérdésre válaszolva hozzátette: Gulyás Gergely hazudik, ha azt állítja, hogy nem adtak ki engedélyt Magyarországon az iszap szállítására. Korózs Lajos arról is beszámolt, hogy a horvát környezetvédelmi és energetikai minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt két évben több mint 90 ezer tonna horvát szennyvíziszap "landolt" magyar lerakókban: 2018-ban 52 ezer tonna, 2017-ben pedig 39 ezer tonna.
    

Emellett - folytatta - a szlovén környezetvédelmi hatóságok által biztosított információkból az is kiderült, hogy tavaly 30 ezer tonna szlovén szennyvíziszap érkezett Magyarországra. Megjegyezte: az Eurostat adatai szerint ez a 30 ezer tonna megegyezik az éves szlovén kibocsátással, vagyis tavaly minden kilogrammnyi szlovén szennyvíziszap Magyarországon kötött ki.
    

Valószínűleg "ez rohadt nagy üzlet valakinek", "itt valakik milliárdokat keresnek" - értékelt a képviselő. Grőber Attila, Pápa ellenzéki polgármester-jelöltje a sajtótájékoztatón közölte: ha nem állítják le azonnal a szennyvíziszap-szállítást Pápára, akkor aláírásgyűjtésbe kezdenek kérésük nyomatékosítása érdekében.
    

Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint az MSZP elnöksége aktívabb munkát vár el a családjával Tenerifén élő MSZP-s Tóbiás Józseftől, Korózs Lajos azt mondta:  a múlt héten az MSZP közleményt adott ki ebben az ügyben, ezért ezt a továbbiakban nem kívánja kommentálni. Ismételt kérdésre válaszolva Korózs Lajos és Ujhelyi István is megerősítette, hogy Tóbiás Józseffel "meglehetősen gyakran", heti szinten találkoznak Magyarországon.
    

Hunvald Györgyre és az erzsébetvárosi MSZP-re vonatkozó kérdéssel kapcsolatban pedig Hunvald Györgyhöz és az MSZP sajtóosztályához irányították a kérdező újságírót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com