Az MSZP bezárná a kiskapukat a szabálytalanul parkolók előtt

Az MSZP az objektív felelősség kiterjesztésével és a közigazgatási bírság alkalmazásával bezárná a kiskapukat a szabálytalanul parkolók előtt - jelentette ki a szocialisták pártigazgatója csütörtökön online sajtótájékoztatón.Molnár Zsolt közölte: az erről szóló törvényjavaslatot a párt benyújtotta az Országgyűlésnek. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy júniusban már javaslatot nyújtott be a kerékbilincs alkalmazhatóságának eltörléséről, az intézkedés ugyanis már idejétmúlttá vált. Indokolatlanul korlátozza a tulajdonjogot, illetve a digitalizáció miatt ma már szinte elkerülhetetlen a szabálysértések és parkolási díjak befizetése - magyarázta.
    

Az objektív felelősség kiterjesztésével és a közigazgatási bírság alkalmazásával viszont az eddigi kiskapuk is bezárulnának a szabálytalankodók előtt - hangsúlyozta. A javaslat azt is tartalmazza, hogy a bírság összegéből fele-fele arányban részesüljenek az önkormányzatok és az állam, hiszen az önkormányzati közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságokat, számos adminisztrációs terhet kénytelenek viselni.
    

Arról is szólt: a mostani javaslat része annak a sorozatnak, amelyet a közbiztonság és a közlekedésbiztonság javítása érdekében indított útjára az MSZP. Javaslataik kézzelfogható megoldásokat jelentenek egy-egy adott társadalmi problémára - mondta Molnár Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com