Az MSZP feljelentést tett a Lőrinciben lévő egykori cementgyár azbesztmentesítése ügyében

Büntetőfeljelentést tett az MSZP-s Korózs Lajos a Heves megyei Lőrinciben lévő egykori cementgyár területének azbesztmentesítése ügyében.A szocialista politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tett feljelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon, mert álláspontja szerint a Lőrinciben lévő volt eternitgyár területén nem végezték el a szükséges rekultivációs munkálatokat.

    
Korózs Lajos elmondta: a kormány még 2015-ben több mint egymilliárd forint értékben bízott meg egy céget azzal, hogy végezze el a terület teljes azbesztmentesítését, bontsa el az ott található épületeket, mossa le a betonelemeket, szállítsa el és semmisítse meg a törmeléket, cserélje ki a szennyezett talajt.
    

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke szerint azonban a jelenlegi állapotok azt mutatják, hogy ezen a területen semmit sem csináltak, hiszen továbbra is törmelék és háztartási hulladék borítja a területet, de még olajteknő is található itt. Hozzátette: a területre akadálytalan a bejutás, ugyanis leszerelték a kaput is, miközben 30 méterre lakóházak találhatók, a közelben pedig óvoda, bölcsőde élelmiszerbolt és egészségügyi centrum is található.
    

"Itt irdatlan pénzt loptak el, és gyakorlatilag semmit sem csináltak" - fogalmazott. Hangsúlyozta: a gyárból származó por, a kék azbeszt az ÁNTSZ szerint rendkívül veszélyes, emberek tucatjai halnak és haltak meg miatta. Megjegyezte: az azbeszt miatt megbetegedett érintettekből alakult pertársaságnak mára minden tagja elhunyt.
    

Az önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Korózs Lajos "lesújtó" véleményének adott hangot és "szerencsétlen embernek" nevezte a volt LMP-s Moldován Lászlót, aki a VII. kerületben az ellenzék jelöltje, a DK-s Niedermüller Péter és a volt szocialista Hunvald György mellett, szintén elindul polgármesterjelöltként. Moldován László valójában nem a fideszes polgármester, hanem az ellenzéki jelölt ellen indul el - értékelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com