Az MSZP népszavazást kezdeményez három kérdésben

A természetes tavakkal, köztük a Balatonnal összefüggésben kezdeményez népszavazást az MSZP három kérdésben - jelentette be az ellenzéki párt országos választmányának elnöke csütörtökön Fonyódon.Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán követhető tájékoztatón azt mondta, 2010-ben indult, majd 2016-ban felgyorsult az a folyamat, hogy "az új tőkés burzsoázia, a fideszes oligarchák" elkezdték felvásárolni és "lenyúlni" az egész Balaton-partot, de több más tónál is megfigyelhető ez a folyamat.

    
Hozzátette: a Balaton közös nemzeti kincs, eddig mindenki eljutott annak partjára, de most már egyre inkább az a tendencia, hogy "a kispénzű emberek" kiszorulnak a balatoni pihenőhelyekről. Az ellenzéki politikus ismertette kérdéseiket: egyetért-e ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen belépődíjat fizetni?     


Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1-jén fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat rendeljen el? Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el? - hangzik a másik két kérdés.
    

Hozzátette: ha a Balaton-parti települések önkormányzatait kár éri, akkor a mindenkori kormánynak a kieső pénzeket a költségvetésből kell pótolnia. Kitért arra, hogy az MSZP néhány hete aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy felhívja a figyelmet a Balatonnal kapcsolatos problémákra. A cél az, hogy a vitorláskikötők maradjanak köztulajdonban, és a  szabadstrandok is maradjanak meg - közölte. Eszik Bence, a választmány elnökhelyettese elmondta, egy hete járják a Balatont, aláírásgyűjtésük az északi parton folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com