Az MSZP-Párbeszéd Kásler Miklós bizottsági meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzete miatt

Az MSZP-Párbeszéd az egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában - közölték a két párt képviselői hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, a párt társelnöke elmondta, a bizottságban az emberi erőforrások miniszterének választ kell adnia arra, miért késik a népegészségügyi program, amelynek legkésőbb 2016-ra kellett volna elkészülnie. Hozzátette: Kásler Miklós "olyan elvetemült kijelentéseket tesz", hogy ideje, hogy újra beszámoljon a bizottság előtt a magyar egészségügy helyzetéről. Miért késik a vastagbélrákszűrő program? Miért mondanak fel a béremelések ellenére továbbra is tömegével az orvosok? - sorolta kérdéseit.

    
Az MSZP-Párbeszéd követeli a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az egészségügy helyzetét és "a lopás, a semmittevés helyett" a magyar emberek problémáival foglalkozzon - szólított fel. Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke elmondta, a bizottság soron következő, két hét múlva esedékes ülésére hívják meg a minisztert és az egészségügyért felelős államtitkárt.
    

Az egészségügyet érintő problémák közül kiemelte a sürgősségi ellátás helyzetét. Szerinte senki nem csodálkozna, ha napokon belül összeomlana ez az ellátás. A szocialista politikus hivatkozott arra a közelmúltban nyilvánosságot látott statisztikára, miszerint tíz legrosszabb egészségügyi állapotú európai régió közül hét magyar. Erre nem lehet azt a magyarázatot adni, hogy "de építünk elég stadiont" - közölte.
    

Korózs Lajos ismertetése szerint az országban hatszázezer embernek nincs alapellátása, mert évek óta képtelenek betölteni a praxisokat. Szabó Tímea és Korózs Lajos is szóvá tette, hogy Kásler Miklós a tízparancsolatról "közel tökéletes" népegészségügyi programként beszélt egy televíziós interjúban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com