Az MSZP-Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be az OLAF-jelentések nyilvánossága érdekében

A korrupció visszaszorítását, Magyarország uniós ügyészséghez történő csatlakozását szorgalmazza az MSZP-Párbeszéd, amely törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéseit nyilvánosságra hozzák a magyar hatóságok.Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, a Legfőbb Ügyészség székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon összességében a korrupció miatt elveszett pénz meghaladja az évi 500 milliárd forintot.

    
Hozzátette: az elmúlt öt évben 2500 milliárd forint "vándorolt ki" az országból gyanús csatornákon, "lezsírozott" közbeszerzéseken keresztül magánzsebekbe. Az ellenzéki képviselő szerint ha 20 ezer forintos bankjegyeket egymásra tesznek, akkor ez az összeg 15 kilométeres tornyot tesz ki, magasabb, mint a Himalája.
   

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, Polt Péter legfőbb ügyész olyan, mintha vak lenne, semmit nem érzékel ebből. Közölte, csatlakozni kell a közös európai ügyészéghez. A korrupció visszaszorítása érdekében az is fontos, hogy ne csak a miniszterek, államtitkárok legyenek  megfizetve, hanem a magyar munkavállalóknak is európai béreket kapjanak. Elmondta, európai minimálbérre és európai családi pótlékra van szükség.
    

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője azt mondta, Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője sikerrel nyújtott be az EP-nek egy jogszabály-tervezetet, amely kötelezni fogja a tagállamokat az OLAF-jelentések nyilvánosságra hozatalára. Annak érdekében, hogy ezzel az uniós szabállyal összhangba hozzák a magyar jogszabályokat, az MSZP-Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az OLAF-jelentések nyilvánossága érdekében - mondta.
    

Barabás Richárd naprakész közbeszerzési adatbázis megteremtését, a normatív támogatások emelését is javasolta, illetve azt, hogy csökkentsék azon beruházások számát, amelyek "a betonba öntik a pénzt". Bangóné Borbély Ildikót kérdezték arról, nem érzi-e ellentmondásosnak azt, hogy többször felszólalt az ellen, hogy politikusok gyerekekkel kampányolnak, miközben húsvétkor ő is tojásokat osztott gyerekeknek Csepelen.


A szocialista politikus elmondta, a helyiek hat éve rendezik meg ezt a programot, amin részt vett, a rendezvény nem közintézményben zajlott. A szülők saját maguk viszik oda a gyerekeiket - tette hozzá. A képviselő kikérte magának, hogy összehasonlítják a "politikai pedofil" fideszes politikusokkal, akik közintézményekben, a szülők engedélye nélkül kampányolnak gyerekekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com