Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna ellen

Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna filmügyi kormánybiztos ellen, akit a szocialisták "Magyarország legkártékonyabb gazdasági vándorlójának" tartanak.mszpBangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, arra hivatkozva, hogy szerinte Andy Vajna "mindig oda megy lakni, ahol több pénzt lehet zsebre rakni".

Hangsúlyozta, miközben a kormány korábban az emberek és családok védelmére hivatkozva betiltotta a nyerőgépeket, addig két üzletembernek, Andy Vajnának és Szima Gábornak megengedte a kaszinók üzemeltetését és így ők évről évre nagyobb bevételekre tehetnek szert.

Andy Vajna kaszinóinak játékadóalapja a 2011-es 6,3 milliárd forintról 2014-re 19,4 milliárd forintra nőtt - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint ekkora összegből minden évben meg lehetne oldani "Magyarország legégetőbb problémáját, a gyermekszegénységet".

Bangóné Borbély Ildikó szavai szerint ugyanakkor az Országgyűlés olyan törvényeket hozott, amelyek értelmében Andy Vajnának áfát sem kellett fizetnie, ráadásul játékgépei a kiskereskedelmi pénztárgépekkel ellentétben nincsenek bekötve az adóhatósághoz sem. A kormányoldalt emellett az sem zavarja, hogy Andy Vajna offshore cégekbe viszi nyereségét - tette hozzá az MSZP képviselője.

Mindez felveti azt a kérdést, hogy az üzletembernek tízmilliárdos bevételéből "mennyit kell a Fidesznek visszacsorgatnia" - fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó, majd hozzátette, Andy Vajna esete is jól mutatja, hogy a kabinet reformjai - a kormányzati propagandával szemben - kizárólag a "fideszes haverok gazdagodását szolgálják".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com