Az MSZP visszaadná a rokkantnyugdíjakat

Az MSZP azt ígéri, visszaadja a nyugdíjjogosultságát annak a 194 ezer embernek, akitől az Orbán-kormány elvette.

mszp_logoKorózs Lajos, a szocialista párt elnökségének tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány másfél évvel ezelőtti döntése miatt csaknem kétszázezer - III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, illetve rendszeres szociális járadékban részesülő - ember vesztette el nyugdíjjogosultságát. Helyette ellátást kapnak, amit a kormány bármikor megszüntethet, megváltoztathat, a felülvizsgáltak egyharmadától meg is vonták az ellátást - fűzte hozzá.

Az MSZP valódi nyugdíjvédelmet ígér, és 2014 után visszaállítja a korábbi nyugdíjjogosultságokat - jelentette ki.
A szocialista politikus arról is beszélt, hogy egy év elteltével sem kapott választ arra a nyolc kérdésre, amit a rokkantnyugdíjak ügyében tett fel a kormánynak. Ezek között volt, hogy mikor készítették el az ellátásmegállapító szoftvert.

Korózs Lajos most azt mondta: tudomása van arról, hogy továbbra sincs elektronikus kapcsolat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, vagyis a nyugdíjmegállapító és -folyósító szervezet között, csak "aktákat tologatnak".

Az MSZP politikus még két kérdést feltett a szakminisztériumnak: azt, hogy hány fellebbezést bíráltak el eddig, és hányszor változtatták meg a rokkant-felülvizsgálati határozatot, illetve hogy hányan fordultak bírósághoz a döntéssel szemben, és a bíróság hány esetben változtatta meg a közigazgatási határozatot.

Kitért arra is, hogy a második Széll Kálmán-terv alapján a kormánynak 117 milliárd forintot kellene megtakarítani a rokkantsági kasszából, de arról nincs információ, hogy ebből mennyi teljesült.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com