Az NFM 15 millió forintot ad a Kerékpárral 7 határon át programsorozatra

A közlekedésért is felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 15 millió forinttal járul hozzá a júniustól októberig tartó, Kerékpárral 7 határon át elnevezésű programsorozathoz, a keretösszeg a háromszorosa a korábbinak - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

A 40, határ menti kerékpártúra támogatása a kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal, azok magyarlakta területeivel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálja - írták.

23118

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a tájékoztatás szerint elmondta: az összeg megemelésének köszönhetően a tavalyi kilencnél jelentősen több rendezvény támogatása vált lehetővé.

A közlemény szerint a 2015-ben indult hiánypótló kezdeményezéssel egy-egy esemény 100-450 ezer forintnyi hozzájárulást kap az előkészítés és lebonyolítás költségeihez. Az érdeklődés meghaladta a várakozásokat, mivel 102, a kiírásban foglaltaknak megfelelő pályázat érkezett be.

Az egyedi döntés alapján odaítélt támogatásokra civil szervezetek, önkormányzatok és önkormányzati tulajdonú intézmények pályázhattak az országhatáron átlépő kerékpáros túraprogramok kidolgozásával.

A szakmai zsűri figyelembe vette a tervezett kerékpáros túra hosszát, a várható résztvevők számát, a határon túli partneri együttműködést, a program közösségépítő és a biztonságos kerékpáros közlekedésre nevelést elősegítő elemeit.

Kedvező elbírálás alá estek a fogyatékkal élők számára vagy iskolás gyermekek bevonásával szervezett rendezvények. Előnyt jelentett, ha a pályázó önerővel rendelkezett vagy elnyerte a Kerékpárosbarát címek valamelyikét is - áll az NFM közleményében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

http://ujhazak.com