Az NMHH jövőre kiemelten ellenőrzi az előfizetők jogait védő szabályok érvényesülését

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövőre kiemelten ellenőrzi az előfizetők jogait védő szabályok érvényesülését az elektronikus hírközlés és a postai ágazat területén - tájékoztatta az NMHH pénteken az MTI-t.

NMHHA hatóság pénteken közzétett, 2014. évi felügyeleti tervének témái között szerepel továbbá a piaci verseny erősítése érdekében egyes jelentős piaci erejű szolgáltatókra kirótt kötelezettségek teljesítése, amelynek célja, hogy könnyebben jelenhessenek meg új, versenyképes árú szolgáltatások a piacon, növelve az előfizetők választási lehetőségeit.

A hatóság jövőre átfogóan ellenőrzi többek között a vezetékes és mobiltelefon, az internet, a kábeles és műholdas televíziós szolgáltatásokkal kapcsolatban bejelentett hibák kezelését a szolgáltatóknál, valamint az emelt díjas szolgáltatásokra vonatkozó nyilvántartási, tájékoztatási és panaszkezelési szabályok betartását.

Az előfizetők érdekeit védő fontos szabály az is, hogy amennyiben a szolgáltató alapvető kötelezettségeinek nem, vagy nem határidőben tesz eleget, akkor az előfizetőnek kötbért köteles fizetni. Jövőre a Hatóság átfogóan fogja ellenőrizni, hogy e kötelezettségüknek a szolgáltatók valóban eleget is tesznek-e.

Ugyancsak kiemelt figyelmet kapnak a szolgáltatók által kezdeményezett kétoldalú szerződésmódosítások. A már megkötött előfizetői szerződések csak akkor változtathatók ilyen módon, ha a szolgáltató által javasolt módosítást a másik fél, azaz az előfizető kellő időben megismerhette, az elfogadásról döntést hozhatott, és ezt a döntését egyértelműen jelezte is a szolgáltatónak.

Fontos az is, hogy amennyiben az előfizető a szolgáltató által javasolt módosítást nem fogadja el, akkor a szerződése nem szűnik meg, hanem a korábbi feltételekkel marad hatályban.

A postai szolgáltatások területén a legfontosabb feladat annak vizsgálata, hogy a piacon működő szolgáltatók a tavaly elfogadott új Postatörvényben előírt módon a hatósági nyilvántartásba bejelentkeztek-e, illetve működésük során megfelelnek-e a nyilvántartásba vételkor felvállalt követelményeknek. A postai szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok kezelését szintén ellenőrizni fogja az NMHH 2014-ben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com