Az NNI-t bízta meg a 4-es metróval kapcsolatos nyomozással a Fővárosi Főügyészség

A Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a 4-es metró beruházásával kapcsolatos szerződések nyomozásával a Fővárosi Főügyészség, a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet alatt folyik - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen, miután az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapította, a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el.

A Lázár János által tett feljelentést a Legfőbb Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbította, amely január 23-án hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el, majd azt - az Alstom szerződéseire vonatkozó rész elkülönítése után, hatásköri és illetékességi okból - áttette a Fővárosi Főügyészségre - írta Ibolya Tibor.

Hozzátette: a Fővárosi Főügyészség az áttett iratokat megvizsgálta, majd a nyomozás teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg. A nyomozás tárgya a 4-es metró beruházáshoz kapcsolódó különböző - ezen belül elsősorban építési és tanácsadói - szerződések, valamint a projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések, döntések.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com