Az NVB elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot, a 27 egyéni jelöltet. A kiesett listát a szavazólapról törölni kell, és a kiesett listára leadott szavazat érvénytelen lesz.Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Az NVB azt követően foglalkozott az országos listák helyzetével, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) javaslatot tett a bizottságnak: vizsgálja meg, szükséges-e iránymutatás kiadása a kérdésben, hogy miként érinti a már bejelentett és jogerősen nyilvántartásba vett országos listát az, ha a listaállításához szükséges jelöltek száma a törvényben előírt alá csökken.

    
Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTI-nek elmondta: egy választópolgár fordult az NVI-hez, hogy az iroda kérje a kérdésben az NVB iránymutatását.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az NVI megvizsgálta a jogszabályt és arra jutott, abban valóban nincs konkrét rendelkezés erre az esetre, ezért javaslatot tettek az NVB-nek, vizsgálja meg, szükséges-e iránymutatás kiadása. Felidézte: a jogszabály szerint csak választási szerv kezdeményezheti az NVB-nél az iránymutatás kiadását.
    

Az NVB kedden döntött arról, hogy szükséges az iránymutatás kiadása, és egyetértettek abban is: olyan iránymutatást kell kiadni, amely megerősíti, hogy az országos listát akkor is törölni kell, ha a jelöltek száma 27 alá csökken. A testület pénteken az iránymutatás pontos szövegéről tárgyalt. Patyi András, az NVB elnöke a részletes vitában azt mondta, a testületnek még az egyéni jelöltek bejelentése és az egyéni jelöltekre épülő országos listák bejelentésének megkezdése előtt értelmeznie kell a szabályt, és ennek során figyelembe kell venni a választópolgári akaratot, mivel az országos lista bejelentése mögött választópolgári támogatás van.
    

Mint mondta, a korábbi választási eljárási törvény azt tartalmazta, hogy az egyéni jelölt kiesése nem érinti a listaállítás jogát, a 2013-ban hozott új választási eljárási törvényben ez a szabály már nem szerepel. Az új jogszabály szerint az NVB-nek törölnie kell a pártlistát, "ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a bejelentett, de még jogerősen el nem bírált egyéni választókerületi jelöltjeinek száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot".
   

Felhívta a figyelmet arra: a korábbi szabály elhagyása tudatos jogalkotói szándékra utal, arra, hogy az egyéni jelölt kiesése érintse a listaállítás jogát. Mint mondta, ezt erősíti, hogy az önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényben a mai napig megtalálható a szabály, hogy az egyéni választókerületi jelölt kiesése nem érinti a listaállítást.
    

Felidézte: az egyéni jelöltre leadott és mandátumot nem eredményező, illetve a jelölt győzelméhez nem szükséges szavazat töredékszavazatként az országos listán hasznosul. Közölte: meggyőződése szerint a jelölőszervezetek abban érdekeltek, hogy jelöltjeik az egyéni választókerületekben versengés során minél több töredékszavazatot szerezzenek, ami az országos listát "erősíti". Érvelése szerint az egyéni jelöltek visszalépése ellenétes az országos listát állító párt érdekeivel, mert azzal a párt a potenciális töredékszavazatokat veszíti el.
    

Fábián Adrián hozzászólásában jelezte, az iránymutatás alkalmas arra, hogy megelőzze azt a helyzetet, amikor a jelöltek úgy gyűjtenek ajánlást, hogy már a gyűjtés pillanatában tudják, nem indulnak el és csak az országos lista állítása motiválja őket. Az NVB hét, Országgyűlés által választott tagja egyhangú döntéssel fogadta el az iránymutatást, amelyet közzétesznek a www.valasztas.hu oldalon is.
    

Az iránymutatás nem kötelező érvényű, a választási szervek jogalkalmazását segíti. Az iránymutatást jegyzőkönyvi döntéssel fogadták el, amely bíróságon nem megtámadható, az iránymutatás alapján hozott konkrét NVB-határozat ellen azonban kérhető jogorvoslat a bíróságon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com