Az NVI megkezdi a területi szervek felkészítését a tavaszi választásra

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a jövő héten megkezdi a területi választási szervek felkészítését a tavaszi országgyűlési választásokra - jelentette be az iroda elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Pálffy Ilona elmondta: a regionális szintű választásszakmai értekezleteken négyszáznál több munkatárs vesz majd részt. Hétfőn és kedden Kolozsváron pedig a helyi és a csíkszeredai konzulátus munkatársait készítik fel a regisztrációval és a levélszavazással kapcsolatos feladatokra.

    
Közölte azt is, hogy a tavaszi választásokra 8,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés, 600 millióval többet, mint a 2014-esre. A több forrást a regisztráltak számának növekedésével, a biztonsági beszerzésekkel, valamint a helyi választási szervek munkatársainak nyújtott, a szavazással összefüggő feladatok ellátásáért adott bér emelésével indokolta. Jelezte: a szavazatszámláló bizottsági tagok eddigi mintegy 10 ezer forintos napi juttatásának mértékét 50 százalékkal tervezik emelni.
    

Hozzátette: a korábbi választások idején 1-1,5 milliárd forinttal kevesebbet költöttek az előirányzatnál, így elképzelhető, hogy most sem használják majd fel a teljes keretet. Az újságíróknak kiosztott tájékoztató szerint az összköltségvetésben a helyi és területi szerveknél 3,4 milliárd forint kiadást, központi szinten pedig 4,7 milliárd forint költséget tervezett az NVI. Az utóbbiak főként nyomdai és postai, továbbá informatika és biztonsági kiadások.
    

AZ NVI az összköltségvetésben 2,8 milliárd forint személyi juttatást, 3,5 milliárd forint dologi kiadást és 1,8 milliárd forint informatikai kiadást tervezett. Az NVI elnöke emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnök az alkotmány szerint egy áprilisi vagy májusi vasárnapra írhatja ki az országgyűlési választást, ám ez nem eshet ünnepnapra, így például húsvétra, pünkösdre, május elsejére. Ez azt jelenti, hogy hét vasárnap közül választhat az államfő, ezek: április 8., 15., 22., 29., május 6., 13. és 27.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com